Publikálás dátuma: 2003.08.05 21:07

Mûvelõdésszervezõk, figyelem! Ha kétséges egy leendõ nagyrendezvény látogatottsága, ne kockáztassatok, szervezzetek rá futóversenyt! A siker garantált. Szentgotthárdon is valami hasonló történt.
Mivel a város hivatalos honlapján a Szentgotthárdi Történelmi Napok rendezvényei csak hanyag említés szintjén vannak jelen, hivatalos kronológia híján gyakorlatilag fogalmam sincs, mibe cseppenünk majd szombat délután. Elõször a hõség tûnik fel, majd a tömeg hiánya. Pontosabban az emberek nem egészen ott vannak, ahol azt sejteni véltem. Valamiért vásártéri forgatagra, kocsmatömegre, színpadi pörgésre számítottam, ahol majd kihívás lesz megtalálni a mellékesen megrendezett futás helyszínét. Ehhez képest a mini kirakodóvásár csúnyácska bódéinak fele üres, a másik fele meg teljesen érdektelen tucatnépi cuccot – mézeskalács, csipke, köcsög stb. - próbál elsózni, de a kereskedõk szemén látszik, õk sem gondolják ezt túl komolyan. A színpad környékén is általános a punnyadás, régi magyar slágerek – nyilván a történelmi napok szerves részeként - szólnak indokolatlan decibellel. Költõi kérdés: Miért gondolja minden vendéglátós, hogy attól érzi jól magát a vendég, ha üvölthet a szomszédja fülébe?
A helyzetet a futók korrigálják, mint késõbb kiderül, nem is akárhogy. Már zajlanak a gyerekfutamok, a nagy meleg ellenére megfelelõ számú részvevõvel, lendületes és profi mûsorvezetõvel és meghatóan lelkes közönséggel. A körítést a gyönyürûséges barokk templom és az elõtte álló, irigylésre méltóan karbantartott virágos park adja. A hangulatot fokozandó egymás után vágnak át a glottgatyás futókon az elegántos esküvõi menetek, mindkét fél õszinte mosolygására. A regisztráció – és az egész Cassone által szponzorált fõfutam - pikantériája az útlevélkontroll, mivel a 9 kilométeres fõfutam egy része odaát a sógoroknál zajlik Apróbb kavarodás keletkezik is ebbõl a rajt elõtt, a határõrök láthatóan nem veszik ezt annyira lazán, majd végül kilövünk - éljen a szentgotthárdi csata! A 9 kilométer nem egy ultramaratoni táv, de vigyázat! Alaptétel, hogy minden útvonal a végtelenbe tud nyúlni futás közben, az osztrák térfélen levõ közel másfél kilométeres domb pedig külön desszertje a szentgotthárdi pályának. A meghívó szerényen „emelkedõ”-t említ, ami a gyakorlatban 12 százalék körüli kapaszkodót jelent, momentán a tûzõ napon. A derék osztrák gazdák kertkapujukban állván vagy fejüket csóválják eme bolondság láttán, vagy lelkesen drukkolnak és itatják a honfitársaikat, mert azt elfelejtettem mondani, van belõlük is bõven a futók között.
Azért túlélhetõ a dolog. Felfelé menet a lefelé jövõk menetszele frissít, fent a dombon, a megkerülendõ Mogensdorfi emlékkeresztnél egy kis italbevitel, lefelé meg már alapból egyszerûbb. A hajdani vasfüggöny széles mezején átkocogva az jut eszembe, hova is változott a világ, röpke másfél évtizede még marcona határõrök lõdöztek itten keményen fejre, a rendszert védvén, most meg csak úgy átfutunk, jövõre meg még inkább. Hm. Miközben mi odaát vagyunk, lezajlik az 1664 méteres tömegverseny, majd az Agárdi Történelmi Játék és Hagyományõrzõ Társaság bemutatója folyik, megbízható hírforrások szerint magas színvonalon. Mellékeses kerítõdik egy programfüzet is.
célba érvén csak úgy sorjáznak a meglepetések. Elõször is az ováció, ami minden beérkezõt fogad. Jólesik, mi tagadás, pedig hát mire én beérek, az elsõk már vígan letusoltak, ugye. Aztán kiderül, a tizenéves abszolút gyõztes (Kis-Király Ernõ) földim, édesapja, aki szintén itt van, hajdani atlétika-sztár, afféle sportpéldaképünk akkori nekünk, kölyökkutyáknak. Kicsi a világ, szokták erre mondani. Harmadszor: Szentgotthárd polgármestere is beérkezik a célba, kicsit gyûrötten, de csillogó szemekkel. Tökös dolog, tetszenek azok az emberek, akik nem csak beszélnek a dolgokról. A szintén jelenlevõ osztrák kollegája szerint Viniczay Tibor az elsõ magyar polgármester, aki átfutott Ausztriába. Biztos így van. Nálánál nagyobb tapsot csak egy osztrák öregúr kap, aki – most tessenek kapaszkodni, mondanák a csigatévén – 77 évesen gyûrte le a távot.
Az elhúzódó sorsolás közben, a bogrács mellett lecsúsztatunk pár sört, sztorikat mesélünk, meg nézem ezt sok barátságos, kissé talán bogaras embert, s egészen elérzékenyülök. Valami olyan gondolat motoszkál bennem, hogy lám-lám, a futók meg tudtak még õrizni valamit abból a régi világból, amikor még nem voltunk annyira egymás farkasai. De hát ez már más mese, unalmas filozófia, nem fárasztok vele senkit.
Mire visszakeveredünk a templomhoz, az Ungaresca táncegyüttes már rég befejezte mûsorát, a lámpák alatt egy olasz turistacsoport hozza a szokásos fortissimót.
Az eredményhirdetés semmi különös, Gécsek Tibor átad, a lap lemenõben, mi ekkor még azt hisszük, pár perc múlva úton leszünk. De nagyon nem. A közeli (hadd álljon itt a neve, megérdemli) Hunyadi étterem minden résztvevõt meghív egy gulyásra, mi meg boldogan megyünk, annál is inkább mert a helyi szponzorok (tömérdek van belõlük) apró ajándékait ott sorsolják ki. Ajándék lónak nem illik a fogazatát nézni, így eltekintünk a tárgyak felsorolásától, a gesztus meg dicséretes. Az azért pikáns, amikor az egyik fõnyereményre a polgármester nevét húzzák ki. A helyzet megoldódott magától, mert Viniczay Tibor ide azért már nem jött el.
A Szentgotthárdi Történelmi Napok rendezvénysorozatát a város minden évben, a szentgotthárdi csata évfordulójára szeretné megrendezni. Ez utóbbi történelmi esemény 1664-ben történt, Ekkor a Bécs ellen vonuló török sereget, Szentgotthárdnál megállították a Montecuccoli vezette egyesített keresztény csapatok.